Oldal kiválasztása

A kép forrása: unsplash.com

Dátum: 1990 tele

Nem voltam még 12 sem. Napok óta beszéltük otthon, hogy hétvégén kora reggel indulunk. Hajnalban kelünk, és felpakolt cuccokkal kicaplatunk az állomásra. A vonattal, aminek a menetideje 50 perc lehetett, mindössze 30 km-t mentünk. Leszállás után jó negyed órát vártunk arra, hogy a busz elinduljon velünk és még másik 3-4 emberrel. További 12 km-es út várt ránk.

A buszmegállóban hideg volt.

Én mégis nagy izgalommal vártam, hogy megérkezzünk a rokonokhoz.

Disznóvágásra mentünk. De nekem ez nem ezt jelentette.
Az unokatestvéreimmel lehettem két napon át.
Elképesztő élményeket és kalandokat éltünk át.

Péntek este pontosan tudtam, másnap 4-kor kelünk, hogy az első vonattal elindulhassunk. Mint később is a legtöbb ilyen alkalommal, ekkor is önállóan ébredtem. Nem kellett külön ébresztgetni. Elkészültem, és a táskámat magamhoz véve izgatottan vártam, hogy elinduljunk a sötét utcákon át a vasúthoz.
Számomra nem volt túl korán.

Égtem a vágytól.

Ennek oka kettős volt.

(1) Egyrészt ritka alkalmak egyike volt, hogy vonattal utaztunk.
Számomra ez olyan élmény volt, mintha valami előkelő helyre mentünk volna, vagy mintha limuzinban, vagy aranyozott hintón ülhettem volna.

(2) Másrészt pedig tudtam, hogy azokkal találkozom, akik számomra olyan sokat jelentettek. Akikkel játszhattam, mókázhattam, és akikkel a vidéki falusi tájat szabadon bevehettük. Bóklászhattunk, és nyugodt szívvel felfedezhettük az erdei kisutakat, csúszkálhattunk a befagyott pakaton.

És persze megannyi csintalanságot elkövethettünk.

Szombaton kora reggel, amikor kinyitottam a szemem, nem volt semmi más bennem, csak az a heves érzelem, amit akkor az a gondolat kísért, hogy “menjünk már!”, illetve “mikor leszünk már ott?!”

  • Ha most a célodra gondolsz, lehet ez magán jellegű, személyes, de üzleti, vállalkozásodat érintő cél is, milyen élmény van veled?
    Milyen érzetek vannak benned, milyen gondolatok bukkannak elő?
  • Mennyire megy mostanában könnyen, zökkenőmentesen a felkelés?
  • Mennyire tudod beletenni magad a feladataidba, amik azt segítik elő, hogy ma is közelíthess a célodhoz?

Az, hogy MILYEN A VISZONYOD a te saját, számodra fontos céloddal kapcsolatban, jelentős mértékben befolyásolja, mit és hogyan csinálsz.

Megteszel dolgokat, vagy sem.
Igent mondasz erre, arra meg nemet.

Ha coachként nem csupán szakmai fejlődést, hanem ÜZLETI SZINTLÉPÉST is szeretnél, akkor gyere, jelentkezz erre a díjmentes — élő, online — konzultációra, ahol ránézünk, mi mindent tudsz megtenni ennek érdekében.

Jelentkezéshez töltsd ki az alábbi mezőket!

További bejegyzések

Hogy’ lehet ennyi idióta ügyfél?

Hogy’ lehet ennyi idióta ügyfél?

Akármennyire imádjuk a szakmánkat, és elkötelezetten szolgáljuk az embereket, vannak, akik próbára teszik tűrőképességünket. Emiatt néha talán még abban is elbizonytalanodunk, hogy alkalmasak vagyunk-e erre a pályára. Mit tehetünk, hogy kevesebb problémás, és több szuper ügyféllel dolgozhassunk?

bővebben

Pin It on Pinterest

Share This