Oldal kiválasztása

A kép forrása: unsplash.com

A mai bejegyzés hanganyaga (5:47)

Nincs mindennap pezsőbontás, és nem kapunk elismerést sem. Időnként elcsüggedünk és erőtlennek érezzük magunkat, mert nem pont úgy alakulnak a dolgaink, ahogyan elképzeltük. Kezdünk belefásulni. A szenvedély, amivel nekivágtunk mintha elillant volna.

Az ördög Pradat visel* egy olyan film, amit az elmúlt több, mint egy évtizedben — amióta először láttam — sokszor ajánlottam barátoknak és ügyfeleknek is. Remekül szemlélteti, milyen könnyen bele lehet helyezkedni a vádló és a meg-nem-értett áldozat szerepébe egyszerre.

Amikor azt hallom, hogy az élet igazságtalan, vagy amikor mások arról beszélnek, hogy milyen keményen dolgoznak, és ennek ellenére nem kapnak köszönetet, akkor ez a jelenet ugrik be a filmből:

— Utál engem, Nigel — panaszolja Andy.
— Vajon ez rám tartozik? — kérdezi Nigel — Ó, állj, nem, egyáltalán nem.
— Elakadtam, nem tudom, mit csináljak, mert ha jól csinálok valamit, az természetes, nem jár érte köszönet. De ha elrontok valamit, azonnal dühöng

— mondja elkeseredetten Andy a Runway Magazin főszerkesztőjére, Miranda Priestly-re utalva.

— Lépj ki! – mondja határozottan Nigel.
— Mi?
— Menj!
— De…
— Öt perc alatt találok egy lányt a helyedre, aki még lelkes is.
— De én nem akarok kilépni. Kicsit sem. Csak elvárnék egy kis hálát az igyekezetért, hogy halálra melózom magam a cégért

— jelzi határozottan és kikerekedett szemekkel Andy.
Ah, Andy, légy őszinte! Nem töröd magad, csak nyavalyogsz. Mit vársz, mit mondjak, hogy szegény Andy, Miranda csak ugráltat, szegény, szegény Andy? Ébresztő XL! Csak a munkáját végzi — mondja ellenvetést nem tűrő állhatatossággal Nigel, majd kiemel, valami nagyon fontos megközelítést

— Gondoltad, hogy ott dolgozol, ahol a század legnagyobb művészei indultak? Halston, Lagerfeld, de la Renta. Amit ők tettek, amit ők alkottak, több, mint művészet, hisz az életünk része lett.

Jól van, na, a tiéd nem, de… másoké. Azt hiszed ez csak egy újság? — veszi kézbe Nigel a Runway-t, majd folytatja

— Ez nem pusztán egy magazin. Apró, fénylő reménysugár a… nem is tudom, például egy csóró srácnak, aki hat testvérével nőtt fel, és azt hazudta, focizni jár, miközben a Runway-t olvasta zseblámpával a paplan alatt. Fogalmad sincs, hány híresség fordult meg itt. Ugyan, nem is érdekel, mert ezt a lapot, amiről mások csak álmodnak, te munkahelynek látod, és csodálkozol, hogy nem csókol homlokon, és nincs piros pont, ha megcsináltad a leckédet. Ébredj kicsim!

Jó, tényleg hülye voltam. Nem bénázom. Bebizonyítom, hogy erre születtem — zárja a beszélgetést Andy.

Vajon mi itt a lényeg:
a szenvedély és az elkötelezettség?

Mire jó, ha megnézed ezt a részletet (vagy a teljes filmet)?

Elvárások, nézetek, vélemények, bírálatok. Könnyű nyalogatni a sebeinket. Sokszor viszont kiderül, hogy amit nyalogatunk, az nem is valós seb. Kreált. Mi magunk hoztuk létre — mert célunk van vele. Elvárásunk van, hogy a dolgoknak hogyan kellene alakulniuk. Ha pedig nem az történik, az csakis a másik ember miatt lehetséges. Ő az, aki kihasznált, megbántott, vagy keresztbe tett nekünk.

Kinek, mikor mit kellene tennie, veled, érted, számodra? Mitől éreznéd jól magad? Tényleg másoktól kell függnie, hogyan érzed magad a bőrödben, vagy hogy milyen értékesnek tartod magad?

Te dolgozol. Keményen.

De vajon keményen kell?! Dolgoznod kell? Hogy tekintesz a munkádra? Hová tűnt a szenvedély? Beleszürkültél?

L. P. Jacks ezt írta:

“Az élet művészetének nagymestere alig tesz különbséget munka és játék, munkaidő és szabadidő, elme és test, tanulás és kikapcsolódás, szeretet és vallás között. Szinte szét sem tudja választani őket. Egyszerűen csak a legjobbra törekszik mindenben, amit csinál, másokra bízva, hogy eldöntsék, dolgozik vagy játszik. Mert neki a kettő ugyanaz.”**

Te mit gondolsz a munkádról? Mit érzel vele kapcsolatban? Élvezed? Ez a szenvedélyed? Vagy unod már? Netán utálod? Örömforrás, vagy szenvedés? Szereted, vagy legszívesebben mást csinálnál?

Tudod-e, merre tartasz? Mi az életed, és ezen belül a vállalkozásod, a munkád iránya? Milyen következményekkel jár mindaz, amit nap nap után teszel?

A célodat elérheted-e azzal a tevékenységgel, illetve azzal a hozzáállással, amit csinálsz? Vagy mással kellene foglalkoznod? Netán csak másképp kellene hozzáállnod? Könnyebbé és egyszerűbbé tennéd ezzel a saját dolgod?

Ha szeretnéd kihámozni, hogyan is állsz a munkáddal, a vállalkozásoddal, az ügyfelekkel, és úgy általában az emberekkel, milyen elvárások mentén telnek a napjaid, és miképp tudsz módosítani ezen, ha azt érzed, szükséges lenne, akkor gyere, jelentkezz erre a díjmentes — élő, online — konzultációra!

Jelentkezéshez töltsd ki az alábbi mezőket!

* A filmet többek között itt tudod megtekinteni.
** Vishen Lakhiani: A Buddha és a fenegyerek, 2020, Cor Leonis Kiadó, 19. oldal

További bejegyzések

Hogy’ lehet ennyi idióta ügyfél?

Hogy’ lehet ennyi idióta ügyfél?

Akármennyire imádjuk a szakmánkat, és elkötelezetten szolgáljuk az embereket, vannak, akik próbára teszik tűrőképességünket. Emiatt néha talán még abban is elbizonytalanodunk, hogy alkalmasak vagyunk-e erre a pályára. Mit tehetünk, hogy kevesebb problémás, és több szuper ügyféllel dolgozhassunk?

bővebben

Pin It on Pinterest

Share This