Oldal kiválasztása

Miben hasonlít egymásra az élsport és az üzleti social posztolás?

Szerző:

Amikor eldöntötted, hogy felépíted a praxisod, akkor valójában egy olyan útra léptél rá, ami nagy mértékben hasonlít az élsportra. Képzeld el, hogy lehetőséged lenne bennfentesként nyomon követned a maraton világcsúcstartójának felkészülését. Eliud Kipchoge — kenyai hosszútávfutó — elsőként teljesítette a 42 km-es távot 2 órán belül. Ha még sosem futottál maratont, és el sem tudod képzelni, milyen tempó tartozik ehhez, akkor figyelj: nincs ma olyan magyar hosszútávfutó, aki féltávig lépést tudna tartani vele. De ha mégis minden erejüket beleadnák a legjobbak, már a féltáv előtt, teljesen kimerülve roskadnának össze. Kipchoge pedig — tartva az eddigi tempót — fut még egy félmaratont.

A legelképesztőbb sporteredmények mögött meghúzódó titkok közül most a legunalmasabbat emelem ki. Mert persze számít a tehetség, és a születéskori fizikumunk. De ez olyan tényező, amit kaptunk. Ám a másik fele, a következetes cselekvés, vagyis a konzisztens erőfeszítés hozza meg az igazi áttörést.

De ez piszkosul unalmas is tud lenni.

Sőt, az idő jelentős részében még a legkiválóbb sportolók sem extrán motiváltak. De még ha lelkesen is kezdenek bele, időnként nagyon kemény, kimerítő edzésmunkát tesznek le az asztalra. Ilyenkor legszívesebben még a fülükön is levegőt vennének. Edzés után pedig legszívesebben ágyba dőlnének.

Hiába születik valaki istenadta tehetséggel, ha ellógja a felkészülés unalmas és kihívásokkal tarkított szakaszát, akkor a végén hoppon marad.

De miért is olyan fontos a következetesség a sportban?

És miképpen kapcsolódhat ez a te praxisépítésedhez?

Az edzések során a testünk tanul.
Idomul. Fejlődik.
A vérkeringésünk, anyagcserénk, izomzatunk, de még a vázrendszerünk is. Igen, még a csontjainkra is hatással van.
De még a nyirokkeringésünkre is.

Emellett fejben is tudunk egyre feljebb és feljebb lépni.
Ami tegnap lehetetlen volt, ma lehetségessé válik, holnap pedig természetesnek hat.

Képzeld el, hogy te is szeretnél belevágni egy sportfelkészülésbe. Úgy döntesz, hogy lefutod a félmaratont (vagy ha ez megy neked, akkor szeretnél jobb eredményt elérni, mint korábban). És most gondolj bele, mi történik, ha ma elmész edzeni, meg holnap is, majd egy hetet kihagysz. Aztán újabb 2-3 napig megcsinálod az edzésmunkát, amit újabb kihagyás követ. Amikor van kedved futsz, amikor nincs, akkor kihagyod. Ha erősen motivált vagy, akkor a tervezett rövid, könnyű – alacsony intenzitású – 40 perces futás helyett 2 órán át a terepen vagy, amibe még kemény iramot is beleteszel. Persze örülsz, jól esik az ilyen futás. De sem nem volt rövid, sem nem volt könnyű tempójú.

Az edzések során tanul a testünk. Nem mindegy, mit tanítasz neki.

Vajon mit tanul a tested?

A felkészülés során az edzésmunka és regeneráció szimbiózisban, egymást támogatva vannak jelen. Plusz az egyik típusú edzésre épül a másik, és így tovább. Vagyis nem véletlenszerű és nem is következetlen.

A testi és mentális folyamataid, kialakított szokásaid — mind azt a célt szolgálják, hogy a lehető legkisebb energiafelhasználással a lehető legjobb eredményt érhesd el.

Ezt akkor tudod csúcsra járatni, de legalábbis optimalizálni, ha következetesen elvégzed a szükséges feladatokat. Az edzésmunkát is, a nyújtást, hengerezést, hideg (vagy jeges) vizes fürdőzést, megfelelő mennyiségű ÉS minőségű alvást, táplálkozást, stb.

A kulcsszó a terved KONZISZTENS követése, betartása.

Ha te tudod, hogy milyen bizniszben vagy, és tudod azt is, hogy a vállalkozásoddal mi a célod, kinek nyújtasz értékes szolgáltatást, és tisztában vagy azzal is, hogy milyen problémában segítesz hatást elérni, megoldást találni, akkor a sportolóhoz hasonlóan

KÖVETKEZETESEN

be kell tartanod a legfontosabb vállalkozói feladataidat.

Igen, még akkor is, ha az uncsi.
Vagy félelmetes.

Akkor is, ha nem szereted.

Konzisztens üzleti kommunikáció

Ezek közül is az egyik kulcselem a konzisztens kommunikáció.
Ennek egyik eleme a közösségi platformokon való posztolás.
Nem hébe-hóba, és nem is akármit.

Nem kell mindenütt jelen lenned.
De ott igen, ahol a te közönséged információt gyűjt.

Kell, hogy találkozzon veled.
Rendszeresen.

A közönséged rólad tanul

Éppen úgy, ahogyan az edzések során a tested is tanul, fejlődik, a közönséged is tanul rólad, és fejlődik közöttetek a bizalom. Megtanulja, hogy számíthat rád, bízhat benned, hiszen ma is posztoltál, tegnap is. És persze majd holnap is.

Megtanulja azt is, hogy mivel foglalkozol, milyen problémára tudsz segítséget nyújtani. Arról is begyűjti az infót, hogy mi lesz számára a haszon, ha veled dolgozhat együtt.
Megismerheti azt is, hogy mi módon lehet veled együttműködni.
Elkezd kötődni hozzád.

Szokássá tud fejlődni, hogy követ téged, és olvassa a posztjaidat. Mert azok mindig ott vannak előtte. A megszokott következetességgel.

Ehhez persze kell, hogy releváns tartalmakat készíts.
Érdekeseket, értékeseket, számára hasznosakat.

Kerülj a piacod élére!

A posztolás mellett blogolhatsz is. De nem ám a 10-15 évvel ezelőtti stílusban.
Nem bármiről.

Érdemes legalább havi egy (még jobb a heti egy) olyan poszt, ami bajnok a maga területén. Ha juhokkal foglalkoznál, akkor egyik hónapban megírhatnád a világ, de legalábbis Magyarország legjobb cikkét a juhok táplálásáról. Másik hónapban a juhsajt készítésről, stb. Ha most elkezded, akkor egy év alatt a világ – és benne a te célpiacod – elé társz minimum 12 csúcsminőségű, nagyon értékes és releváns tartalmat.

Persze, ez nem 3-4 sor lesz.
Igen, ehhez esélyesen kutatómunkát is bele kell majd tenned. Nem is beszélve a szöveg megírására szánt idővel.

Ez az elején sok órát jelenthet.

De minél következetesebben gyakorlod, annál ügyesebb leszel benne. Ez pedig azt eredményezi majd, hogy gyorsabban és könnyebben születnek meg az egyre jobb, egyre magasabb nívót megütő tartalmaid.

Légy jelen a közönség előtt!

Ma is.
Holnap is.
Jövő héten is.
Akkor is, amikor lazítanál.

Akkor is, amikor nincs ötleted, hogy miről is kommunikálj.
Minél többet foglalkozol ezzel, annál gyakorlottabbá válsz.

Ha pedig a konzisztencia kialakítása nehezen, vagy egyáltalán nem megy, vagy ha a tartalmak rendszeres előállítása ma még lehetetlennek tűnik számodra, és fogalmad sincs hogyan lenne érdemes belevágni, kattints az alábbi gombra, és konzultáljunk! Így megnézhetjük közösen, mik a következő lényeges lépések számodra.